A Normalitás-hoz hasonlóan, a lelki egészség is egy olyan fogalom, amit szinte minden nap használunk, mégsem biztos, hogy meg tudnánk fogalmazni, hogy mikor is érezzük magunkat lelkileg egészségesnek.

Véleményem szerint viszont fontos tisztába lenni vele ahhoz, hogy adott helyzetemben, állapotomban viszonylag reálisan meg tudjam ítélni, hogy mennyire vagyok közel, vagy távol tőle.

Hogy segítsek eligazodni, röviden összefoglaltam a főbb megközelítéseket, elveket:

Lelki egészség – pszichoanalitikus megközelítés (Jahoda nyomán, hivatkozza Buda, 2001)

1. Uralom a környezet felett
2. Adekvát valóságérzékelés
3. Integráltság
4. Pozitív tisztelet és elfogadás mások iránt
5. Folyamatos fejlődés és növekedés az önmegvalósítás irányában
6. Autonómia

Lelki egészség – egészséglélektani megközelítés 1. (Becker nyomán, hivatkozza Buda, 2001)

1. Képességek
2. Öncentrálás, önkontroll
3. Jólét, lelki egyensúly
4. Saját értékek tudata
5. Expanzivitás
6. Autonómia
7. Késztetettség, késztetési erők

Lelki egészség – egészséglélektani megközelítés 2. (Tudor nyomán, hivatkozza Buda, 2001)

1. Megküzdési (coping) képesség
2. Feszültségek, stresszek uralásának képessége
3. Megfelelő énkép és önazonossági érzés
4. Önértékelés
5. Önfejlesztés, a fejlődőképesség
6. Autonómia
7. Változási képesség
8. Szociális támogatások igénybevétele, részvétel társadalmi mozgalmakban

Lelki egészség – „cultural literacy” megközelítés (Doku nyomán, hivatkozza Buda, 2001)

1. Képesség szeretet nyújtására / elfogadására
2. Biztonság és státusz „adekvát” átélése a társadalomban
3. Megfelelő mértékű spontaneitás, érzelmi válaszok (pl. harag, öröm, szomorúság) megfelelő skálája
4. Hatékony kapcsolat a valósággal (nem túl sok, nem túl kevés)
5. Gazdag fantáziavilág, amely segíti a kreativitást
6. Az önismeret, önértékelés olyan foka, mely elősegíti a saját én és a másik ember ártalmak utáni reparációjának megvalósítását, az ehhez szükséges képességek gyakorlását
7. A tapasztalatokból való tanulás képessége
8. A csoport igényeinek teljesítési képessége, együtt azzal a választási szabadsággal, hogy ezt mikor és mennyiben teszi, figyelembe véve saját – mint csoporttag – felelősségét is
9. Az önkifejezés szabadsága, tekintettel azonban a saját viselkedés vagy cselekvés hatására másokat illetően
10. A saját és mások testi szükségleteinek kielégítési képessége

Bár a lentiek elsősorban a segítő szakmában dolgozóknak nyújtatnak támpontot, de úgy gondolom, hogy minden emberi kommunikációs helyzetben tudatosíthatók, használhatók segítenek eligazodni, megfigyelni magunkat. Mivel ezek a kommunikációs gátak és serkentők egyfajta lelki állapotot, hozzáállást is tükröznek, így ha valamelyik irányba elmozdulást tapasztalunk magunkon, érdemes segítséget kérni annak feltárásában, hogy mi lehet az oka.

Kommunikációs gátak

1. Parancs, utasítás, irányítás, figyelmeztetés, fenyegetés

A “külső vezérlés” következtében a kliens (tudattalanul?) azt érzi, hogy ő nem fontos, nem elfogadható. Ezen kívül az autoritás félelmet kelt, illetve paradox reakciót vált ki: a határok “próbálgatását”.

2. Prédikáció, megleckéztetés, “kellene”, “jobb lenne, ha ” típusú mondatok

A hatalomra, kötelességre való hivatkozás általában ellenállást szül, a “nem bíznak bennem” érzetét kelti.

3. Tanácsok, megoldási javaslatok

Ezeket a kliens úgy dekódolja, hogy “nem vagyok képes önálló megoldásra”. Másfelől az ilyen tanácsadói módszer függőséget alakíthat ki a kliensben.

4. Tanítás, kioktatás, logikus érvelés

Az ilyen tanácsadói viselkedés a kliensben kisebbségi érzéseket szül, mivel azt érzi, hogy ő “tudatlan”.

5. Bírálat, kritika, helytelenítés, biztatás

Olyan érzést kelt a kliensben, hogy ő “alkalmatlan”, “érzéketlen”, ezért az ilyen tanácsadói kommunikáció a klienst érzelmei eltitkolására készteti. Más esetben pedig haragot, védekezést vált ki belőle.

6. Dícséret, egyetértés, pozitív értékek visszajelzése

Ha a dícséretbe foglalt ítélet nem egyezik az énképpel, a kliens manipulációnak érzi a tanácsadó visszajelzését. Ezek a kommunikációs formák a tanácsadó felsőbbrendűségét fejezik ki. (Mint aki abban a helyzetben van, hogy más alkalmasságát, erényeit meg tudja ítélni.) Az elismerés alacsony önértékelésű személyeknél függőséget is okozhat.

7. Szidás, megbélyegzés, kifigurázás

Hatásai hasonlóak a 6. pontban már említettekhez.

8. Értelmezés, elemzés, megállapítás

A kliensben a “mindenható tanácsadó átlát rajtam” érzetét keltheti. Ha az ilyen visszajelzések találóak, akkor a kliens védtelennek érzi magát, ha pedig nem helytállóak, dühöt vált ki.

9. Biztatás, rokonszenv, vigasztalás, támogatás

Ilyen kommunikáció a felszínen segít, de a kliens számára azt jelenti, hogy a tanácsadó nem érti meg őt. Ha ezek ellenére mégis negatív érzései vannak a kliensnek, azok számára kényelmetlenek és azt sugallják, hogy „ne érezz így”.

10. Kérdezgetés, vallatás

A direktív gesztusok bizalomhiányt, gyanakvást szülnek (illetve a tanácsadó részéről ebből táplálkoznak).

11. Visszavonulás, kizökkentés, gúnyolódás, humorizálás, a figyelem elterelése

Ilyenkor a kliens azt érzi, hogy “nem vagyok fontos”, “nem kapok tiszteletet.” Ezek a gesztusok rombolják az önértékelést.

Kommunikációs serkentők

1. Passzív hallgatás, csend
2. Megerősítő reakciók (bólogatás, hümmögés)
3. “Ajtónyitogatás”, beszédindítás (“hallgatom, figyelek”)
4. Aktív hallgatás (más szóval értő figyelem)
5. Visszacsatolás (ismétlés, újrafogalmazás, összefoglalás, sűrítés, egyes elemek kiemelése, a közölt gondolatokhoz társuló érzelem megfogalmazása)
6. Tisztázó kérdések (melyek a helyzet jobb megismerésére irányulnak)
7. Nyitott kérdések (amelyek nem egyszavas: „igen”, „nem” választ igényelnek)
8. Képek és szimbólumok
9. Én-feltárulkozás, én-üzenet (a tanácsadó személyes tapasztalatokat oszt meg a klienssel)

(Kép forrása: pixabay.com)

„Nooooormális?” –halljuk rendszeresen Besenyő Pista bácsitól, de gondolkodtunk-e már azon, hogy mi is az, hogy normális? Ki normális? Mi alapján határozhatjuk meg? Nos, ezt összegeztem a következő írásomban.

Az orvostudomány elsősorban: az átlagos környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodás képességét emeli ki.

Társadalmi fejlődés oldaláról nézve: az a képesség, mellyel az egyén képes a társadalomban neki jutó szerepet jól betölteni.

Az egyén szempontjából: az egyén optimális gyarapodását, elégedettségét kell figyelembe venni. A normalitás ez esetben azt jelentheti, hogy az egyén képes:

• fizikai adottságainak megfelelően;
• más emberekkel együttműködve;
• boldogságot, elégedettséget, örömet érezve;
• képességeit kibontakoztatva –lehetőségei szerint alkotó módon;
• önállóan élni anélkül, hogy másnak a terhére lenne. (Preston ’43)

A teljesség igénye nélkül néhány normalitás definíció:

Allport: normális, egészséges embernek csak az érett személyiségű embert lehet nevezni, akire az a jellemző, hogy saját szükségleteit kielégítően dolgozik, egész életvezetését meghatározó életszemlélet szerint tevékenykedik, gondolkodik, él, örül.

Erikson: az egyén saját magát, mint behelyettesíthetetlen egyszeri valóságot éli meg, másrészt azonban régmúlt időkben élt emberekkel és más kortárs személyekkel közösséget vállalva, velük azonos emberi méltóságot, szeretetet, törvényeket, célokat vallva éli meg életét.

Jahoda: szerint pedig akkor, amikor a lelki egészség fogalmát értelmezni próbáljuk, nem jelenségeket fogalmazunk meg, hanem azt a törekvésünket öntjük szavakba, amilyennek lennünk kellene, vagy amilyenek lehetnénk.

Zax és Klein: szerint sokféle normális, ill. egészséges ember van. A közös bennük az, hogy mindegyik képes a saját, adott társadalmi normáinak megfelelően élni.

Az egyik közös elem ezekben a definíciókban, hogy az alkalmazkodást központi fogalomként kezelik.

Összevetve a legkülönfélébb normalitás fogalmakat, a következő kritériumokat találjuk:

1. Általános alkalmazkodó képesség: rugalmasság, megfelelés a változó körülményeknek; életcélok; sikerhez, kudarchoz illeszkedő viselkedés;
2. Élvezés,örömképesség: szexuális örömképesség; egyéb szükségletek; társadalmi szerepekhez illeszkedő; munkatevékenységet kedvelő; ellazulási képesség;
3. Kompetens interperszonális viselkedés: társadalmi szerepeknek való megfelelés; társadalmi-társas kapcsolatok rendszerében helyeselt, jutalmazott viselkedés; közösségi lét; elkötelezettség mások felé; felelősségtudat;
4. Intellektuális képességek: hatékony, pontos észlelés; hatékony gondolkodás; józanész, józan ítélőképesség; megfelelő logikai funkciók; valósággal való jó kapcsolat; önismeret; hatékony problémakezelés; tudatosság és a tapasztalatok megértése, felhasználása;
5. Érzelmi – és motivációs kontroll: frusztrációtűrő képesség; szorongással való bánni tudás; erkölcsi érzék; bátorság; önuralom; stresszel szembeni ellenálló-képesség; közösségi gondolkodás; lelkiismeret; én-erő; becsület,
6. Szociális attitűdök: önzetlenség; aggódás másokért; bizalom; mások szeretete; szívélyesség; intim kapcsolatokra való képesség; átélés; beleélés képessége – empátia,
7. Produktivitás: valamilyen hasznos tevékenység; kezdeményező készség; kreativitás,
8. Autonómia: érzelmi függetlenség; identitás; önuralom; tárgyilagosság,
9. Integráltság: önmegvalósítás; egységes életszemlélet; egyensúlyi állapot; össze-egyeztethető motívumok; hasznosság; képesség arra, hogy integráltan kezelje ösztönös késztetéseit, energiáit és konfliktusait; konzisztencia,
10. Kedvező énkép, önismeret: érzi, hogy képes megbirkózni feladataival, elégedett eredményeivel; elfogadja önmagát, jó véleménnyel van magáról; bízik abban, hogy képes szembenézni a problémákkal is; szabadnak érzi magát, tudja, érzi, hogy saját maga határozza meg sorsát; becsüli önmagát¸ optimista.

A lelki egészség a testi egészséggel analóg és lényegében a betegség hiányát fejezi ki.A normális ezt a jelentést is magába foglalja – de ezen kívül számos más értékmérő kritériumot is tartalmaz.

Végül pár szóban arról, hogy mit jelent az, hogy beteg?

Az egész személyiség az, vagy csak azt, hogy valamilyen betegsége van? Erről is eltérően vélekednek a különböző gondolati rendszerek a pszichológiában, de összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy:

Egészséges ember az, aki önálló életvezetésre képes, élethelyzetéből adódó szerepeit elfogadja, képességeinek megfelelő munkát végez, és eközben örömszerzésre képes, s életét más emberekkel együtt közösségi, társadalmi céloknak megfelelően éli.